Sunny's life

       Ez a 20. karácsonyom idén. Bizony. Most gondolkodtam el rajta úgy igazán, hogy miért változik meg a karácsony jelentősége, ha felnövünk. Emlékszek rá, mikor még kislány voltam és remegve vártam ezeket a napokat. Nem, nem azért, mert ajándékot kaptam. Természetesen benne volt ez is a pakliban, hiszen mindannyian önzőek vagyunk legalább egy kicsit. Az a karácsony, amire emlékszek, és az, amit megéltem az utóbbi pár évben, élesen különbözik egymástól. 

    Régen jó volt, hogy későn másztunk ki az ágyból és 11 órakor reggeliztünk meg. (Manapság, mint egyetemistának ez nem extra. Mondhatni mindennapos. Rettenetesen gáz.) Jó volt, hogy délután lehetett tüsténkedni a konyhában, mintha fontos konyhai posztot töltenék be, közben pedig lehet, hogy Anyának csak útban voltam. (Köszi a türelmet! Most viszont nemhogy nem vagyok útban, de szerves része vagyok a gépezetnek. Igen, aki már gyerekként elrontja a dolgot... vessen magára.) Jó volt, mert együtt díszítettük a fát, ami mindig annyira csodálatos lett, hogy elakadt tőle a lélegzetem. (Most én szedtem le a poros polcokról a dobozokat, amikben a díszek vannak, kisebb tüsszögőroham után, majd ment a hisztéria, hogy biztos nem hoztam az összes dobozt, mert nem találták a csúcsdíszt. Jó. Akkor felmászok megint. Újabb megfulladás után vidáman közölték velem, hogy végig az előbbi dobozok egyikében volt. Yeah.)

     Jó volt, mert miután kész lett a vacsi, mindenki megfürdött és felvette a legszebb ünneplős ruháját. Adjuk csak meg a tiszteletet az ünnepnek! (Az egész napos konyhai robotszolgálat után, még az utolsó simítások közepette Anya csillogó szemekkel kérdezi: "Öltözzünk át?" mire mi, többiek, csíkszemekkel nézünk rá és egy, a mangákból jól ismert csepp jelenik meg a tarkónkon. Én voltam az a bátor, aki kimondta mindannyiunk gondolatát: "Már néhány éve megbeszéltük, hogy nem erőltetjük ezt a dolgot." Majd úgy, ahogy voltunk, szakadt melegítőben szépen az asztal köré gyűltünk.) Jó volt, mert a mindig IS-TE-NI karácsonyi vacsi után bezsongott állapotban gyűltünk a karácsonyfa köré. Elénekeltem (Talán az egyetlen vagyok aki szeret énekelni a családban.) néhány karácsonyi dalt, majd a szüleim beküldtek a szobánkba engem és az öcsémet, hogy füleljük a Jézuska csengőjét. Ha meghalljuk, kimehetünk. (A vacsi szokás szerint AWE....wait for it.... SOME volt. Nem tudom hogy csinálja Anya, de az mármár abnormális, ahogy főz. Gordon Ramsay simán sokkot kapna, annyira jól csinálja. Miután mozdulatlanná zabáltuk magunkat, eljött a nagy ajándékozásos pillanat. Én vagyok az elosztó a családban, úgyhogy gyakorlatilag velem csomagoltatja be mindenki az ajándékát. Bevonultam a szobámba és felmálházva kihoztam az összes cuccot és egy fotó erejéig betettük őket a fa alá.)

      Jó volt, mert miután az összes csodálatos ajándékot kibontottuk, egész este együtt játszottunk vagy filmet néztünk. (Kibontottuk az ajándékokat. Mindenki örült a sajátjának. Asszem. Öcsém lendületesen bevonult a szobájába. Én kitartóan ücsörögtem az asztalnál, csodálva az újonnan kapott Ed Hardy gyönyörűségemet. Apa elvonult, majd Anya is, hogy válaszoljon a köszöntő üzenetekre. Végül én is csak feladtam és bevonultam a szobámba. Facebookozni. Szánalmas. Remegve néztem, hány üzenetet kaptam és úgy örültem a fejemnek, mint valami nemnormális, ha valaki megjelölt egy karácsonyos fotón.)

      Nos...akkor és most. Mi változott? Mi magunk. Na meg a világ körülöttünk. Tényleg remekül érzem magam a családom körében, de ez már nem ugyanaz az ünnep, amit régen éltem meg. Az egészben az a furcsa számomra, hogy a szüleim is változtak. Vajon én is újra karácsonybolond leszek, ha lesznek gyerekeim? Nem panaszkodhatok, mert tényleg mindig csodálatos karácsonyaink voltak. Vagy csak én láttam hihetetlenül gyönyörűnek, a szüleim ugyanazt csinálják ma is, mint akkor? Egyszerűen kinőttem volna belőle? Ki lehet nőni egy ünnepből? Nem gondolom azt, hogy nálunk kétszínű "szeressük egymást egyszer az évben" napról lenne szó, részünkről nincs semmilyen összeesküvés elmélet, az év minden napján imádom a családomat. Ajándékok nélkül is meglennék. Csak maga a szó, a nap, a díszes karácsonyfa és az iszonyatosan idegesítő karácsonyi zenék nem mozgatnak meg. Belefásulnánk a mindennapokba, és nem tudjuk már igazán élvezni, ha valamilyen különleges alkalom van? Vagy hatással van rám is a média, ami manapság azt sulykolja belénk, hogy a karácsony egy gusztustalan érdekünnep?