Sunny's life

      A legtöbb hangulathoz és eseményhez tudok kötni egy bizonyos zeneszámot. Szerintem ezzel a legtöbb ember így van. Ugyan nem vagyok pszichológus, de ez számomra teljesen olyan, mint az, hogyha megérzem az étel illatát, csorog a nyálam, hogy nyamm de finom lesz… vagyis érzékkapcsolás. Egy laza kis muzikális-érzelmi enjambement (irodalmárok előnyben). Ahogy váltogattam a zenéket az mp4 lejátszómon, átfutott rajtam az a sok-sok történet, amihez tudom őket kapcsolni. És kicsit úgy érzem magam, mint akkor éreztem, ha újra meghallgatom. Persze ez mindenkinél más és más, de talán az érzések hasonlóak. Nem írok dalcímeket, csak szituációkat és hozzá kapcsolt érzéseket, legtöbbjüket mindannyian átéltük, úgy hiszem.

     A szerelem zenéje… ha meghallom, újra pillangók röpködnek a gyomromban és önkéntelenül elmosolyodok. Ilyenkor legszívesebben becsukott szemmel, idétlen vigyorral andalognék rá. Újra és újra. Látom magam előtt az imádott személyt, és rámtör, hogy mennyire irdatlanul és kimondhatatlanul szeretem Őt. Visszajátszom azt a pillanatot, ami miatt ez lett „AZ” a dal. A mennyekbe repít.

     A fájdalom zenéje… az esetleges szakítás után a szerelem zenéi azok a dalok, amelyek életed végéig fájdalommal töltik meg a szíved, ha hallod. Vannak olyan számok, amiket hallasz egy filmben egy szomorú jelenet alatt vagy épp mikor magad alatt vagy, az „talál meg” valamilyen formában. Ha hallod mindig a fájdalmas életérzés jut eszedbe róla. Képes vagy belül (vagy nem csak belül) zokogni is.  Néha úgy érzed, mintha valaki vasmarokkal szorítaná a szíved, ha ezeket hallod.

     Az öröm zenéje… mikor boldog vagy, és úgy érzed, semmi nem tud megállítani, akkor veszed elő őket. Folyamatosan mosolyogsz, mikor hallod, és hajlamos vagy ezt nyilvános helyen mérsékelt táncmozdulatokkal (fejmozdulatok, combon dobolás) meg is mutatni. Hiszen akkor te vagy a világ legerősebb, megállíthatatlan embere, mit neked néhány furcsa tekintet. Ez pont olyan hatással van rád, mint Hugh Grant-re a Pointer Sisters-től a Jump. Kicsit megőrülsz, mikor hallod.

     Az „ideg” zenéje… ez az a műfaj, amikor legszívesebben a falnak vágnál mindent, ami a kezed ügyébe kerül, és üvöltenél dühödten, hosszasan. Ezek a végletek zenéi, ami általában valami túl fémes vagy túl dübörgő dalokat jelentenek. Ehhez megfelelő stílus a rock, a metál és annak szinte bármilyen válfaja. Én legtöbbször ilyen zenéket hallgatok futás közben.

     A hálószoba zenéje… az olyan stílus, ami andalít, és egyből egy franciaágyra asszociálsz, ami tele van szórva rózsaszirmokkal és gyertyákkal van körülvéve. (Persze más stílust is vehetünk, csak én jelen pillanatban ezt ragadtam ki… de inkább nem részletezném, ez a post most nem erről szól. J) Hangsúlyos basszus és lassú tempó jellemzi általában, de persze ez is kinek mi. A lényeg az, hogyha meghallod, egyből rámásznál valakire legszívesebben. J

     A lazulás zenéje… kicsit összemosódik a hálószoba zenéjével. Lassú ritmusok, hangsúlyos basszus, álmosító dallam. Kiragad kicsit a valóságból, és úgy érzed, elszakadsz a testedtől, mikor meghallod. Felér egy kiadós meditációval. Mikor ilyen zenét hallgatsz, csak magaddal foglalkozol kicsit, és felfedezed a lelked zegzugait. Nagy segítség tud lenni néhanapján.

Persze ezen kívül milliónyi hangulathoz milliónyi érzést tudunk társítani. Az első csók, az első szerelem dallamai mindig is édesek maradnak (ha szép volt, jó volt…). A legjobb fesztiválélményed, az első bálodon az első keringő, az osztálykiránduláson unásig hallgatott táboros nóták, a szerenád örök klasszikusai, azok a dalok, amikkel mindig kezditek a bulit, gyermekkorod kedvencei és azok, amiket a gyermekeid szeretnek majd… az összes fontos az életedben. Hidd el, meghatározó. Dalokból végig tudnád követni szinte az egész életedet. Ha elgondolkodsz egy kicsit ezen, és csokorba gyűjtöd a különböző hangulat-dalaidat, jobban megismered magad. Valamint hatással tudsz lenni a hangulatodra. Próbáld csak ki. J