Sunny's life

A minap érdekes téma került terítékre egy kedves ismerősömmel. A szépség. Az ideálok. Elgondolkodtam rajta, hogy mi tesz valakit igazán széppé. Az ismerősöm felvetette a Barbie-baba és a mesehősök hatásaként kiváltott tökéletesség iránti vágyálmot már kisgyermek korban. Én azt mondom, hogy manapság már nem csak ez van hatással rájuk, hanem nemes egyszerűségében a média. Már egészen kislány koruktól kezdve megtanulják, hogy aki szép, az „bármit” elérhet. A szépség hatalom. Pedig egyszerűen csak egy szimmetrikus arcról vagy egy kidolgozott testről beszélünk (Még az is lehet, hogy nem kidolgozott, csak egy szerencsés embertársunk, akit jó génekkel áldott meg a sors.).

De mi is teszi igazán hatalommá a szépséget? Láttam már olyan szép lányokat, akikre azt mondtam, hogy „szép, szép, de valami hiányzik…”. A későbbiekben rájöttem: hiányzik belőle az erő, a kisugárzás. Tehát lehet valaki jó testű, és szimmetrikus, hogyha hiányzik belőle a spiritusz. Érdekes módon vannak olyan lányok is, akik nem kifejezett szépségek, mégis utánuk fordulnak az utcán. Ennek több összetevője is lehet, az erős kisugárzás, a kacérság, a szexualitás nyílt és szemérmetlen felvállalása. Az egyik kedvenc sorozatomban, a Kés/alatt-ban volt egy olyan epizód, amikor a sármos, adonisz testű doktorral kikezdett egy igencsak túlsúlyos, nem igazán szép arcú nő. Be is jött neki. Később bevallotta, hogy elnyomja magában a kétségeit, és próbálja elszínészkedni azt, amit úgy gondol, hogy egy kacér nőnek mondania vagy tennie kell. Mivel már sokszor csinálta ezt, így remekül alakítja a dívát, viszont igazából, a lelke mélyén nem érzi, hogy lenne oka magabiztosságra. Mindez csak színjáték.

A mindennapok színpadán

Legtöbbünk próbálja elnyomni magában a valós énjét. Ki pozitív, ki negatív értelemben. Hányszor lehet hallani egy igazán csinos lány panaszszavát arról, hogy ő mennyire kövér, és hányszor lehet látni túlsúlyos lányokat cicanadrágba és apró topokba préselve? Mitől függ az, hogy valaki végre reálisan lássa a valóságot, megismerje és megszeresse önmagát? Lehetséges ez? Vagy egész életünket egy színésznőként kell leélnünk, amikor is boldogságot mímelünk a környezetünknek? Érdekes teszt lenne megkérdezni a nőket arról, hogy meséljék el, mit látnak a tükörben. Az pedig külön érdekes, hogy a férfiak mit látnak. Vajon ugyanolyan lesújtó vélemény lenne a kettő? Esetleg letörné a magabiztosak szarvát, vagy az egekbe röpítené az önbizalmukat? Egy másik kedves ismerősöm mondta egyszer nekem: „Figyelj, én már nem mondom el a véleményemet többször. Úgysem érdekel. Én szépnek látlak, felsoroltam, hogy mi tetszik rajtad, nem változtatnálak meg. De te mégsem hiszed el. Felesleges koptatnom a számat.” És igaza van. Jól esik ugyan a lelkemnek, amit mond, viszont nem tudom magaménak érezni a véleményét, noha biztos vagyok benne, hogy tényleg így gondolja. Egyszer azt olvastam valahol, hogyha el tudod mondani magadnak a tükörben néhányszor halálos komolysággal, hogy „Gyönyörű vagyok.” és ezt a gyakorlatot ismételgeted, előbb utóbb el is hiszed magadról. Még soha nem próbáltam ki.

Szerintem a topmodellek, és színésznők, akiket csodálunk és istenítünk, ugyanígy éreznek. Mindig felbukkan egy még szebb, még tehetségesebb bombanő a porondon. Talán azt még nehezebb elviselni, ha letaszítanak a trónról. Viszont azt nem szabad elfelejtenünk, hogy nekik valóban a szépség az életük. Nekünk viszont nem. Nem kell a tökéletességet hajszolnunk, nem lesz tőle boldogabb az életünk. Az egyensúlyt megtalálni. Erre fektessük a hangsúlyt! Amíg a saját kis önsajnálatunkba merülünk bele, elfelejtünk boldogak lenni. Tudom, ez nem egyszerű feladat. Nem kell bemutatni, hiszen jómagam sem vagyok a lelki egyensúly mintapéldája. Viszont az új évre megfogadtam, hogy mindent megteszek azért, hogy boldog lehessek. Jó példa erre, hogy újra járok edzeni (felemelő érzés volt az első alkalom… de tényleg! Felfrissült a lelkem), lefújtam a mindennapjaimról a múlt porát, elengedtem azt, amit görcsösen szorongattam a lelkemben. Igyekszek a szép emlékeimre koncentrálni, amik néha úgy ölelik körül a lelkemet, mint egy pihe-puha bársonytakaró. Olyankor mosolygok. És kihagyom a fájó részleteket. Nem kell, hogy megkeserítsem magam. Talán már jó úton vagyok. Remélem így van. Viszont most legalább őszintén tudom mondani, hogy megteszek mindent azért, hogy szépnek és magabiztosnak érezhessem magam. Te is így vagy ezzel?