Személy szerint teljesen normálisnak tartom, hogyha valaki a párját helyezi előtérbe mindenki mással szemben. Egy bizonyos ideig. De hol húzódik az a bizonyos határvonal, ami után már csak szimplán őrült módjára nem érdekel más? Ezt nehéz megállapítani. Hol kezdődik az a folyamat, mikor már a kapcsolatodat a barátaid elé helyezed? Baj ez egyáltalán? Megértésre talál a hősszerelmes, hogyha inkább a párjával foglalkozik?
A kérdésekre a válasz attól függ, hogy éppen melyik oldalon áll az ember. Mert nekem is volt olyan, hogy egy barátnőm elhanyagolt az éppen aktuális pasija miatt, és nagyon remekül tudtam „utálni” őt ezért. Hozzá kell tennem, hogy akkor nekem nem volt párom, és lehet, hogy ezért: az irigység tudat alatt is munkálkodik szorgalmasan. Most viszont talán liberálisabban kezelem ezt a dolgot. Teljesen természetes, hogy nem „én” hanem „mi”. Elvesztjük ilyenkor a saját identitásunkat?
Mondjuk most nyáron nem is olyan gáz a helyzet, mert egyetem nuku, meló nuku, szóval tengernyi időm van kb mindenre. De mi lesz akkor, ha majd a sulit a munkát a szerelmet és a barátokat kell összeegyeztetni? Ez valamilyen kapcsolat (a baráti vagy párkapcsolat) automatikus végét jelenti, vagy lehetséges százfelé szakadva mindenkivel egyformán törődni? Muszáj felállítani egy fontossági sorrendet? Mitől függ az, hogy kit vagy mit teszel a ranglétra élére?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.