Sunny's life

    Elgondolkoztam azon, hogy a nők és a férfiak tényleg ennyire elbeszélnek egymás füle mellett? Tényleg ennyire különböző frekvenciákon gondolkoznánk? Van egy éles szakadék közöttünk, amit soha nem fogunk tudni átlépni, amíg világ a világ? Én már igazán nem értem ezt az egészet. Pedig esküszöm, hogy próbálkozok! Nem gyengén! Mindenféle módszerekkel próbáltam, de nem megy. Vagy az az igazság, hogy egyedül én vagyok túlpörögve és a másik fél pedig igazából nem is foglalkozik ennyit ezzel az egésszel...? Tipikusan úgy, mint a viccben, mikor szex után a nő és a férfi fekszik egymás mellett, és a nő azon agyal, hogy vajon mit gondolhat a másik, és teljesen kétségbe esik, hogy biztos nem stimmel valami, amiért nem szólal meg a  másik, míg a férfi csak üres aggyal bámulja a plafonon mászkáló legyet.
    Egyszerűen nem tudom elfogadni azt, hogy ennyire egyszerű lenne a megoldás. Hiszen mindannyian emberek vagyunk tele gondolatokkal és érzelmekkel. Akkor is így van, ha ezt nem akarjuk/merjük bevallani, még magunknak sem. De könyörgöm mondja már meg nekem valaki, hogy mit kéne tennem? Már réges rég nem használok mögöttes célozgató megjegyzéseket, hanem konkrétan megmondom mit akarok és mit nem. Igyekszek a hisztéria szintet a minimális mértéken tartani, és szerintem egyáltalán nem vagyok problémás eset.
    Talán a női megérzések miatt van, vagy tényleg csak túl komolyan vesszük a dolgokat, de hát hogy is lehetne komolytalanul venni egy igenis komoly dolgot?! Hogy lehet azt kiszűrni, hogy amit mond a másik tényleg úgy is van, és nem csak üres, tartalom nélküli szavak, mert tudja, hogy mit kell mondani? Vagy a gesztusokat nem azért teszi, mert úgy gondolja, hogy az adott szituációban ez a helyes? Vagy a túl sok csalódás hitetlenné tesz, és tulajdonképpen ez már egy túlspilázott semmiség, amit jobb lesz elfelejteni? *sóhajt*